hu | en

Kocasüldő menedzsment és a termelési eredményesség összefüggései

2020. március 02
Kocasüldő menedzsment és a termelési eredményesség összefüggései

A kocasüldő magas malacszaporulatát, nagyrészben a napi menedzsment maximális pontossága határozza meg.  A jó kocasüldő életében több szempont is szerepet játszik egészen addig, amíg az első alom malacot leválasztjuk tőle.

Ilyen szempont például a szülők helyes kiválasztása, majd a született malac, illetve a későbbiekben a süldő korban való bírálat. Fontos, hogy a tenyésztésre választott egyedeknek 30 kg után olyan takarmányt biztosítsunk, amivel korlátozni tudjuk a napi testtömeg gyarapodást, (750 gramm /nap). Korábbi cikkeinkben is megemlítésre került a régi gazda elmélet. Most is ebből a koncepcióból indulunk ki, ami nem más, mint „Éves korra a süldő alatt legyen malac”. Ezt a koncepciót, ha számokban akarjuk megmagyarázni vagy kiszámolni, akkor általánosságban vehető elv, hogy egy 12 hetes tenyész kocasüldő el kell érje a 30 kg-os testsúlyt.

 A kocasüldő megfelelő termékenyítési időpontja a 35- dik hét (240-250 nap), lehetőleg második vagy harmadik ivarzás. Napi 750 grammos súlygyarapodással, a termékenyítés időpontjára, a kocasüldő el kell érje a 150-160 kg testsúlyt. Fontos, hogy a kocasüldő még a vakcinázási protokoll előtt újból küllemi bírálatra kerüljön és csak a tökéletes bírálatú tenyész kocasüldő kerüljön a jövőbeni termelésbe. Az említett szemlét érdemes időben elvégezni, hiszen a megfelelő bírálat komoly szerepet tölt be a költségvetés szempontjából is, ugyanis éves szinten vakcina költséget spórolunk, ha a másodosztálynak bírált egyedeket vissza tudjuk állítani Ad-Lib takarmányozásra és hízóként értékesíteni.

Érdemes figyelembe venni az ivarzások ciklikusságát is, mivel a rendszertelen ciklikusságnak negatív befolyása van a születendő malacmennyiségre. A ciklus pontos megfigyelése meghatározó az úgynevezett ivarzást felkészítő napokra (IFN- angolul: FLUSHING) ugyanis ezek a napok határozzák meg az ivarzás, és az ovuláció erősségét. A kocasüldő ivarzásra történő felkészítése semmiben sem különbözik a leválasztott koca IFN-tól.  Ebben az időszakban az extra takarmány és az extra, gyorsan felszívódó energia összhangjára, a kan aktív jelenlétére, a fényviszonyok erősségére és folyamatosságára érdemes hangsúlyt fordítani,-  egészen a termékenyítés időpontjáig.  A sperma minősége, illetve szavatossága is kiemelkedően fontos a született malacmennyiség szempontjából. Szintén nagyon fontos a termékenyítések időzítése, valamint gyakorisága,  36 órán belül az állóreflex mutatkozása után. A termékenyítés utáni takarmányozás meghatározó az inkubációs periódusban. A vemhesség első 28 napjában a magas inzulin szint és a negatív stressz (mozgatás, húzat, csoportosítás…) romboló hatással van a beágyazódás időszakára, ezért fontos, hogy ne ebben az időszakban próbáljuk korrigálni az esetleges kocakondíció hiányosságokat, illetve mozgatni, csoportosítani, a kocasüldőinket.

A 2. fialás sikerességét meghatározó tényező a menedzsmentnek tulajdonítható. Érdemes figyelmet fordítani a malac minőségére az első laktációs naptól kezdve, a kocasüldő laktációs időszakára, takarmány felvételére, illetve a koca kondícióra. Kísérletek is alátámasztják, hogy a kocasüldő hosszú laktációja pozitívan befolyásolja a jövőbeni szaporaságot, illetve a jövőbeni tejtermelést.