hu | en

Elindult az idei nyári diákmunka program

2019. július 16
Elindult az idei nyári diákmunka program

Még a Dunántúlról is érkezett diák a gádorosi sertéstelepre. Volt olyan diák, aki már tavaly is a sertéseket gondozva töltötte a nyarat, őt a fiatalos csapat vonzotta vissza. A tavalyi sikert alapul véve, a FirstFarms Hungary Kft. 2019-ben is megnyitotta kapuit a dolgozni, gyakorlatot szerezni vágyó diákok előtt. A jelentkezők közül, idén is 4 főnek adott lehetőséget a cég, hogy betekinthessen a modern állattartás nemzetközi színvonalú termelésébe.

2019-ben kétszer annyian jelentkeztek nyári diákmunkára, mint tavaly, ami sokban köszönhető a cég iskolai roadshow programjának is. A FirstFarms Hungary Kft. munkatársa három megye mezőgazdasági szakközépiskoláiban tartott interaktív előadást a diákoknak az elmúlt évben. A diákok érdeklődéssel fogadták a videóval, képekkel, konkrét információkkal felépített interaktív órát, amely lényege, hogy erősítse a mezőgazdaság iránti tiszteletet és megmutassa a karrier lehetőségeket.

Többet is megtudhat a diákok véleményéről a következő linken: