hu | en

A sertéstartás modern technológiájával ismerkedtek a kínaiak Gádoroson

2019. július 25
A sertéstartás modern technológiájával ismerkedtek a kínaiak Gádoroson

A több órás interaktív prezentáción és beszélgetésen szó esett az új generációs technológiákról, genetikáról és a nemzetközi húsfogyasztási szokásokról is.

A FirstFarms Hungary Kft.-re azért esett a választásuk, mert elmondásuk szerint a dán tőzsdén is jegyzett anyacéggel a FirstFarms A/S-sel korábban már álltak kapcsolatban, így annak széles mezőgazdasági portfóliójából most a sertéstenyésztési ágazatot szerették volna megismerni.

A találkozás során megvitatták az afrikai sertéspestis hatását a világpiacra, a kínai húsfogyasztási szokások változását, de szó esett a járványvédelemről is.

Wang Kai Cun, a delegáció vezetője a látogatás végén elmondta, hogy nagy öröm volt a számukra, hogy a FirstFarms Hungary Kft. fogadta őket. Az interaktív találkozó kapcsán három fő szegmenst emelt ki, amely szerinte nemzetközileg is példaértékű és Kínában is követendő. Az egyik a magas szintű járványvédelmi intézkedések a cég telepein, a második szegmens a környezetbarát termelés, harmadikként a világszínvonalú technológiához párosuló menedzsmentet illetve a hatékony és tudásalapú termelést emelte ki.

Forrás: https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-sertestartas-modern-technologiajaval-ismerkedtek-gadoroson-a-kinai-vendegek-2095869/